"Gimnáziumunk, névadójának tisztelegve, minden évben megünnepeli a Mátyás-napot. Hagyományunk szerint az iskolai ünnepség koszorúzással kezdődik, a vendégek, az osztályok képviselői és osztályfőnökei tiszteletüket teszik a Mátyás-falnál. A koszorúzást Szekeres Attila történelem szakos tanár figyelemfelkeltő gondolatokkal nyitotta meg. A Mátyás királyról szóló emlékbeszéd-író pályázat kitüntetettje Szécsi Anett  tanuló lett, aki felolvasta  nyertes pályamunkáját.

Az ünnepi rendezvény a gimnázium aulájában folytatódott, ahol külön köszöntötték iskolánk vendégeit: Gyurina Máriát, Fonyód Város Képviselő-testületének tagját, Nagyné Keller Izabellát, a Fonyódi Tankerület köznevelési referensét, Haszon Zsolt urat, a Mátyás Király Gimnáziumért Alapítvány Kuratóriumának elnökét valamint Németh Juliannát, a Fonyódi Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Körének elnökét.

A zászló bevitele után, az ünnepi műsor bevezetőjeként Bárány Dóra  Arany János románcát mondta el.Gyurina Mária képviselő asszony köszöntő beszédében méltatta a gimnáziumban folyó színvonalas munkát, és kiemelte az iskola szerepét a város hírnevének öregbítésében.  Ezt követően Sasák Benjamin  Mozart D-moll Fantáziájának dallamait szólaltatta meg.  Bántó Zsuzsanna, iskolánk igazgatója ünnepi beszédében kiemelte az iskolai hagyományok közösségformáló szerepét, ami a közösségtudatot –„MKG-tudatot”- erősíti.  Ezt követően a „Pro scola” kitüntetés átadására került sor. Az idei tanévben a díjat kiemelkedő munkájáért, az iskola stabil anyagi helyzetét megteremtő, sokéves gazdasági vezető tevékenységéért Kristóf Györgyné vehette át. 

Ezután következett a Mátyás-gyűrű átadása. Az idén a díjat Bognárné Huzsvai Cecília kapta az osztályfőnöki munkaközösség vezetéséért, a sikeres német és spanyol nyelvi oktató munkájáért.

Ezt követően Tóth Szeréna  és Proity Zsombor Vivaldi Largo című duettjét, Horváth Norman  Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című művének egy részletét,Császár-Biró Lenke Karola saját szerzeményét adta elő. Az MKG táncegyüttes kalotaszegi táncokat mutatott be.

Az ünnepi műsort követően fizikai kísérleteket mutatott be Zöldjárat címmel a tudatos energiafelhasználásról, és a megújuló energiákról szóló program keretén belül Tóth Pál.

Fakultatív programok keretében számos előadást látogathattak az érdeklődők. Szinte felsorolhatatlan a programkavalkád. Németh Julianna és Beszeda László, a Magyar Családfa-Kutató Egyesület titkára a családfák felkutatásának fontosságát méltatta, amivel a múlt és a történelem hangulatát, és az ősökhöz való tartozás gyökereit lehet megtalálni. Varga István A fonyódi gróf Zichy Béla-telep története című és a Festők Fonyódon című kötetet mutatta be.

Halvax Eszter és Hosszú Zoltánné tanárnők irányításával, Raffael Vanessza, Kovács Vivien, Papp Viktória  előadásában  diákprojektmunkák kerültek bemutatásra.

Lampek Andrea tájékoztatója a polgárőrség fontosságáról és a Vasúti Polgárőr Egyesület feladatairól hangzott el. Vasas Zsolt „Érj haza biztonságban” címmel előadást tartott a vasúti közlekedés veszélyeiről. Szolidaritás címmel Szilasi Gábor, Keserű Zoltán tanár urak és Lengyel Zsüliett tanárnő szervezett diákbemutatót az ACES, az ERASMUS és a bambergi cserekapcsolatok eredményeiből, élményeiből és tapasztalataiból. Dr. Beijczi Andor Nyitott bíróságok címmel tartott bemutatót. Két teremben az internetezés veszélyeiről hallhattak a diákok. A tornateremben táncház szórakoztatta a tanulókat. Fakultatív programként, Erdei Barna tanár úr irányításával, a fonyódi sportcsarnokban focimeccs zajlott. A nap zárásaként a gimnázium klubtermében Lengyel Zsüliett tanárnő a zalaszabari táborban részt vett művészdiákok képeiből kiállítást nyitott meg.

Végezetül a tábori élményekről készült kisfilmet tekinthetett meg a lelkes közönség.

Az  ünnepi nap kiemelkedően jól sikerült,  megható, izgalmas, élménydús pillanatokkal gazdagodhattunk.

2016.február 27. by Mátyás Times (kivonat)