A Mátyás Király Gimnázium  az idén is megtartotta a hagyományos iskolanapját., amelyet mindig a Mátyás naphoz  legközelebb eső pénteki napon ünnepelnek meg. Ötödik éve, hogy  a „Mátyás emlékbeszéd író pályázat” legjobb alkotását olvashatja fel írója, idén ezt az elismerést Hont Zsanett, 11. B osztályos tanuló érdemelte ki. A Mátyás-falnál virágokat helyeztek el a diákok és tanáraik, majd a különböző hivatalos és társadalmi szervezetek és az Öregdiákok képviselői. 

Ezt követően kezdődött  az ünnepi műsor, ahol a  sportban, tanulmányi munkában szerzett érdemekért járó jutalmak, elismerések átadása következett.  A Pro Schola díjat azoknak ítéli oda az iskola vezetése, akik kiemelkedően sokat tesznek az iskoláért, jó hírnevét keltik a gimnáziumnak, most  Türjei Attila, a Balatonboglári Általános – és Zeneiskola igazgatója, valamint Makkos Csaba, a Palonai Magyar Bálint Általános Iskola igazgatója  kapta ezt a kitüntetést. A tantestület által megítélt Mátyás-gyűrűt  Varga Zsuzsa ének és angol szakos tanárnő vehetett át. „Munkája példaként szolgál minden pedagógus számára, odaadó szeretete a gyerekek iránt, valamint a munkája során felszínre hozott tehetségek hűen tükrözik munkásságának eredményességét.” Az elismerések átadása után következett a diákszínpad előadása. A Pomádé király új ruhája nagy sikert aratott. A „Ki mit tud?” fellépői, színes zenei, énekes és táncos számokat mutattak be.  Az iskolanapon kiállítás nyílt a diákok munkáiból, valamint megtekinthettük a gazdasági ismereteket elsajátító gyerekek munkáit. Az iskolanap programjai után kibővített elnökségi ülést tartottunk.matyas_nap_2017_02_24_3.PNG