top-image

ALKOTÓ ÖREGDIÁKOK” műsoros délután és kiállítás 2009.12.11.

A Fonyódi Múzeumban első ízben került megrendezésre az "Alkotó Öregdiákok" c. műsoros délután és kiállítás. Németh Julianna elnök köszöntötte a jelenlegi gimnazistákat, akik egy kis műsorral kedveskedtek a jelenlevőknek.
Következtek a volt fonyódi gimnazisták : Gyócsi László író bemutatta könyveit. Nagy szeretettel beszélt a somogyi tájról, Öreglakról, Somogyvárról. Ezt követően Ángyán Veronika énekelt három gyönyörű dalt, mindegyikhez személyes élményt is fűzött. A fiatal korosztályból György Katalin verset küldött.
Németh Julianna megköszönte a szereplőknek a közreműködést, majd köszöntötte a kiállítókat: Bálint Lehelnét, Barabás Máriát, Varga Zsuzsannát, akik  foltvarrásban jeleskednek, Krizmanics Ágnest , Valent Évát, akik  festményeiket hozták el, Sáránszky Miklósnét, aki  goblenjeit, Takács Tamarát, aki kerámiáit állította ki.

A kiállítás megtekintése után egy kis vendéglátás és beszélgetés következett. A pogácsát Fábián Lászlóné, a mézest Wéber Éva és húga, Simon Istvánné készítette. A rendezvény nagyon jól sikerült, a szakadó eső ellenére is szép számmal összegyűltek a volt diákok és az érdeklődők. 

 „ALKOTÓ ÖREGDIÁKOK” műsoros délután és kiállítás 2010.11.27.

Minczinger Katalin házigazdaként sok szeretettel köszöntötte a megjelenteket. Bántó Zsuzsanna, a gimnázium igazgatója megnyitotta a kiállítást. Elmondta, hogy a gimnázium alapításának ebben a tanévben lesz az 50. évfordulója, és ez az összejövetel a megnyitó rendezvénye, és a zárásra is itt a múzeumban kerül sor. Felsorolta és méltatta a kiállítókat: Sorné Horváth Katalint, akinek szép viaszgyertyái a közelgő ünnepet idézik, Bálint Lehelnét, aki a foltvarrásban jeleskedik, Krizmanics Ágnest , Valent Évát, akik festményeiket hozták el, Simon Zoltánné Nagy Ilonát, aki goblenjeit állította ki, Wéber Évát, aki hímzett párnát, csipketerítőt hozott, Nagy Jánosné Zsuzsát, akinek horgolt virágaiban gyönyörködhettünk. A könyveket Kovács Ilona, Németh Julianna, Gyócsi László, Varga György írták.

 Az igazgatónő megnyitója után Stamler Ábel gimnazista Karinthy művéből olvasott fel, majd Lábas Viktória énekelt. Ezt követően Fábiánné Horváth Mária olvasott fel részleteket Baricz Katalin könyvéből. Végül Ángyán Veronika énekelt két gyönyörű dalt.

A kiállítás megtekintése után egy kis vendéglátás következett. A pogácsát Fábián Lászlóné, a mézest Wéber Éva és húga, Simon Istvánné készítette, Kovács Ilona finom almás süteményt sütött.

A műsor és a kiállítás megtekintése után a jelenlevők sokáig beszélgettek. A rendezvény nagyon jól sikerült, az előkészületekbe és rendezvénybe 33-an kapcsolódtak be. A nagy érdeklődésre tekintettel jövőre is megszervezésre kerül ez a rendezvény, amely a SZJA 1%-ából lett finanszírozva.

„Alkotó Öregdiákok”  kiállítás 2011. november 25.

A közgyűlés után  Bántó Zsuzsanna igazgatónő  nyitotta meg a már 3. alkalommal megrendezett „Alkotó Öregdiákok”  kiállítást.  A gimnázium részéről Varga Sámuelné Hosszú Margit és Teveli Tekla tanárok, az öregdiákok részéről Ángyán Veronika, Horváth István, Szépné Maruszky Julianna és Németh Julianna gyűjtötték össze az alkotásokat és rendezték be a kiállítást.

A kiállítók:

Bio termékek: Dr. Németh Ibolya

Fafaragás: Göndöcz István

Festmény: Fehérné Krizmanics Ágnes, Fejes Anikó, Sándor Imre

Foltvarrás: Haár Márta, Bálint Lehelné (Molnár Zsuzsanna)

Goblen: Sáránszky Miklósné, Simon Zoltánné (Nagy Ilona), Szépné Maruszky Julianna,

Horgolás, kötés, hímzés:  Dr. Wéber Éva

Horgolt virágok, díszek: Kardonné Zoltánné (Kocsis Gabriella), Nagy Jánosné (Kolip Zsuzsanna)

Kerámia: Takács Tamara, Péter Visnyei Annamária

Könyv: Dr. Kajtár István, Dr. Németh Ibolya, Gyócsi László,  Németh Julianna

Bántó Zsuzsanna megnyitója után Ángyán Veronika énekelt két gyönyörű dalt.

A kiállítás nagyon gazdag anyagot mutatott be, és nagyon szépen sikerült az elrendezése is. A megnyitón sokan voltak, nem is fért be mindenki a terembe.


 

 

 

Vasárnap délelőtt találkoztunk a fonyódi hajóállomáson, majd hajóval átmentünk Badacsonyba, ahol megnéztük a Szüreti felvonulást.
Megebédeltünk, majd egy rövid séta után finom bort kóstoltunk az egyik borospincében. Tájékozódtunk a szőlőtermésről, amelynek nem használt a sok eső. Megismerkedtünk a különböző borok készítésével.

Ezt követően elsétáltunk Szegedy Róza présházához, itt működik a Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza Irodalmi Emlékmúzeum. A múzeum előtti hangulatos udvarban kellemes beszélgetéssel töltöttük az időt, majd visszasétáltunk a kikötőbe és hajóra szálltunk. A katamarán ez évi utolsó útjára indult, és zenével, körbeforgással búcsúzott Badacsonytól. Fonyódra kissé elfáradva, de a kellemesen eltöltött naptól feltöltődve érkeztünk meg.

2012.augusztus 4-én délelőtt 9 órakor találkoztunk  Fonyódon, a Gimnázium Vízitelepén. A Bálint Lehel Lábtenisz Emlékverseny a Városi strandon zajlott. Részt vettünk a megnyitó ünnepségen, majd hozzáláttunk a főzéshez. A gyerekek labdáztak, kenuztak, fürödtek, volt arcfestés, gyöngyfűzés is. A játékos vetélkedők mellett "Az én Balatonom" címmel készültek alkotások. Az ebéd előkészítése közben emlékeztünk a régi szép időkre, felelevenítettük a közös kirándulásokat, diákcsínyeket, fényképeket nézegettünk, közben többször átmentünk a másik strandra is, hogy megnézzük a lábtenisz mérkőzések állását. Délre elkészült a finom pusztapörkölt bográcsban, közösen megebédeltünk. Délután volt aki fürdött, volt, aki mérkőzést nézett. Többen meglátogatták a  múzeumot,  megtekintették a kilátót, stb. Az elnök, illetve az egyesületek képviselői beszámoltak a civil szervezetekkel való együttműködésről, a további kapcsolat lehetőségeiről. ( Környezetvédők, Feng Shui Galéria, Határon Túli Magyarokért, Somogyvárt Pártolók, Fonyódi LIONS Club, Múzeum Egyesülete)

A vízitelep gondnoka, Szabados Béla mindenben segítette a program sikerességét. Soósné Bacsinszky Csilla videófelvételt készített az eseményekről . Több, mint ötven fő vett részt a jól sikerült találkozón

 2010. július 24-én  Fonyódon találkoztunk a hajóállomás melletti büfénél. Kellemes beszélgetéssel, az egyesület ügyeiről való tájékoztatással töltöttünk együtt másfél órát. Bár szép napos idő volt, de a víz hőmérséklete nem volt alkalmas a fürdésre. Miután új résztvevők érkeztek, a beszélgetést fagylaltozás közben folytattuk este fél hatig.

18 órakor részt vettünk a Párizsban élt és alkotott, 2005-ben elhunyt André Mészáros festőművész kiállításának megnyitóján a Múzeumban. 19.30- tól a kikötőben zenés műsorokat hallgattunk este 11- ig. A nap tartalmas programjaiba 20 fő kapcsolódott be. 

bottom-img
süti beállítások módosítása